Dán Jákob pátriárka ötödik fiaként született. Nevét Jákob szeretett feleségétől, Rácheltől kapta, azonban anyja Ráchel szolgálóleánya, Bilha volt. A Biblia feljegyzése szerint Dán születését családi viszály előzte meg. Ráchel nem tudott gyermeket szülni Jákobnak, miközben nővére, Lea egymás után négy fiúgyermeknek adott életet. Ekkor Ráchel, aki megirigyelte testvére termékenységét, követeléssel fordult férjéhez, mondván: "Adj nékem gyermekeket, mert ha nem, meghalok."
Ráchel a felelősséget a meddősége miatt – a kor felfogásával éles ellentétben – a férjére hárította. Jákob ezt a feltételezést felháborodva viszszautasította. "Avagy Isten vagyok-é én, ki megtagadta tőled a méhnek gyümölcsét?" – kérdezte Rácheltől. Jákob sokkal jobban szerette Ráchelt, mint Leát, ezért nem valószín?, hogy ne tett volna meg mindent annak érdekében, hogy Ráchelnek is gyermeke szülessen. Az asszony végül azzal igyekezett kikerülni a vitából, hogy – ősi szokás szerint – felajánlotta szolgálóját, Bilhát férjének, mondván, ha az gyermeket szül Jákobnak, akkor ő is megszabadulhat a meddőség bélyegétől. Miután Bilha valóban szült egy fiút Jákobnak, Ráchel azt sajátjának tekintette, és a Dán nevet adta neki. Utóbb Bilha még egy fiúval ajándékozta meg úrnőjét. Naftali – aki Dánnak az egyetlen édestestvére – születése után még hosszú idő telt el, de végül Ráchel is valóban teherbe esett, és még két fiút – Józsefet és Benjamint – szült Jákobnak.
Jákob tizenkét fia lett Izrael tizenkét törzsének alapítója. Az egyes törzsek későbbi sorsát, boldogulását, de még letelepedésük földrajzi határait is meghatározta az atyák magatartása. A Zsidó Enciklopédia Dánnal kapcsolatban megemlíti, hogy a rabbinikus hagyomány szerint Dán Jákob családjának a fekete báránya lett. Engesztelhetetlenül gy?lölte Józsefet, aki anyja úrnőjének az elsőszülött fia volt. A Biblia is megemlíti, hogy József rendszeresen rossz híreket vitt apjának testvéreiről. A rabbinikus írások szerint elsősorban Bilha gyermekei – azaz Dán és Naftali – ellen volt panasza Józsefnek. Dán bosszúból elhatározta, hogy megöli Józsefet. Mivel tartott apja haragjától, ezért rábeszélte testvéreit, hogy csellel ejtsék fogságba Józsefet, majd véres ruháit küldjék el Jákobnak, mondván, hogy vadállat támadta meg és ölte meg testvérüket.
Dán bosszúterve ellenére József túlélte az összeesküvést, majd Egyiptom hercegeként meg is bocsátott testvéreinek. A család Egyiptomba költözött, ahol élete végéhez közeledve Jákob megáldotta fiait. Ezek az áldások egyaránt vonatkoztak a tizenkét fiúra és a tőlük származó törzsek jövőbeli sorsára is.
Jákob realista volt: jól ismerte minden fiának a természetét és valóságos tetteit, ezért az áldást osztó mondataival különbséget is tett közöttük. Tudta, hogy tíz gyermeke évtizedeken keresztül félrevezette őt József sorsával kapcsolatban, és egyenként is ismerte a fiai által elkövetett gaztetteket. Tisztában volt például azzal, hogy elsőszülött fia, Rúben vérfertőző viszonyt létesített az egyik családtagjával (történetesen Dán anyjával, Bilhával), ezért a szokásjog ellenére Jákob nem rá – sőt nem is másod és harmadszülött fiaira, akik ellen szintén súlyos panasza volt –, hanem negyedik gyermekére, Júdára bízta a vezetői tekintélyt a családban.
Jákob áldásmondásaiban fiai közül többet belső természetük alapján – a Bibliában gyakori képes beszéddel – különböző állatokhoz hasonlított. Ezek között több pozitív tulajdonságra utal, így Naftali jellemzése: "gyors lábú szarvas, az ő beszéde kedves", vagy Issakáré, akit "erős csontú szamár"-ként említett Jákob.